Jump to content

HALEP-SHARAPOVA DÖNTŐ PÁRIZSBAN - BEHARANGOZÓ

2014. 06. 07. 13:13

Amióta elbúcsúzott az első három kiemelt, Maria Sharapova (8.) és Simona Halep (4.) számítottak a legnagyobb favoritnak a női mezőnyben, az év második Grand Slam tornáján, a salakos borítású Roland Garroson (25 018 000, salak). Halep könnyebb úton, Sharapova nehezebben jutott a fináléig, ám utóbbi sokadig GS-döntőjét vívja, míg a román játékos korábban még soha sem jutott Grand Slam tornán ilyen messzire.

Simona Halep szettveszteség nélkül jutott el élete első Grand Slam fináléjáig, az orosz játékosnak viszont akadt gondja bőven, a legutóbbi három fordulóban egyaránt játszmahátrányból állt fel, és fordított.

A román leányzónak nem lehet más célja, mint beszebelnie első Grand Slam döntőjét, ehhez pedig mindenképpen fontos lesz számára a mérkőzés elején mutatott jó játék, és annál inkább a megfelelő mozgástechnika. Halepről azt mondják, hogy olyan, mint egy téglafal, nem lehet áttörni. Az eddig nyolc Grand Slam finálén túl lévő Sharapova azonban képes több ilyen teniszező játékát tönkretenni. Halep szempontjából nélkülözhetetlen, hogy jöjjenek azok a bizonyos első szervák, hiszen az orosz bárki második adogatását meg tudja támadni.

Sharapova profitálhat a rutinjából, ez sokat számíthat ebben a párharcban. Ami fontos, hogy Halepnek nem szabad átengednie a kedvezményezést Sharapovanak, hiszen akkor távol kerülne az alapvonaltól a védekezés következtében, ami már nem az ő, támadó szellemű, alapvonalhoz közel lévő játékstílusát tükrözné.

Összességében két nagyon jó formában lévő salakos teniszező párharcát tekinthetjük majd meg, 15:00-tól a Philippe Chatrier pályán, mely találkozó az ide Roland Garros egyéni küzdelmeit fogja lezárni - legalábbis a hölgyek szempontjából.

(Fotó:ndtv.com)