Jump to content

Vízilabda: hajrában a női válogatott felkészülése

2017. 06. 29. 11:58

Immár tizenhármas kerettel készül a női válogatott a világbajnokságra, és az erőnléti edzések mellett a taktikai variációk pontos begyakorlása is fontos feladat lesz.

 

„Már az előző hét is nagyon kemény volt, végkimerülésig edzettünk és az eddigi másfél nap is illeszkedik a múlt héthez – mondta a világ- és Európa-bajnok védő. – Ilyenkor csak az jár a fejemben, hogy ennek meglesz a gyümölcse, megéri a rengeteg munka. Az adott pillanatban csak arra az egy darab száz méterre koncentrálok, amit nagy fájdalmak között leúszok, s arra gondolok, hogy ha ezt le tudom úszni tiszta erőből, akkor ezt majd visszakapom az élettől.”

A múlt pénteki kerethirdetés kapcsán Takács Orsolya elmondta, természetesen hozhat egy kis megnyugvást – főleg azoknál, akiknek bizonytalan volt a helyük –, a folytatásban viszont még tovább nő a feszültség és a felelősség. Hiszen most már nem a csapatba kerülés lesz a cél, hanem az, hogy a társaság nagyot alkosson, a fókuszban egyértelműen a világbajnokság áll immár.

„A világliga során már próbálgattunk néhány variációt, nagyjából tudjuk, hogy ki és melyik szerepkörben játszik, s ahhoz képest egy helyen változott végül a csapat – mondta Takács Orsolya, kitérve arra, hogy a folytatásban a csapatszerkezet kialakítása is feladat lesz. – Egyelőre még csak az alap taktikai elemeknél járunk, a kedd délelőtti edzésen is egy órát foglalkoztunk a különböző variációs lehetőségekkel. Most az a legfontosabb, hogy megszerezzük a biztos tudást, mindenki tanulja meg kívülről betéve a taktikát, s ha ez megvan, akkor majd jöhetnek a hozzáadott plusz dolgok.” 

A következő héten ráadásul már meccseket is játszik a női válogatott, hiszen július 5–7. között kerül sor Miskolctapolcán a Vodafone-kupára, ahol Ausztráliával, Új-Zélanddal és az Egyesült Államokkal találkozik a csapat, amely a torna előtt az ausztrálokkal, utána meg (Egerben) az amerikaiakkal kétkapuzik Bíró Attila együttese.

A női válogatott vb-csapata

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

Vodafone-kupa nemzetközi női torna, Miskolctapolca

A program

Július 5., szerda
Egyesült Államok–Új-Zéland, 18:00
Magyarország–Ausztrália, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 6., csütörtök
Egyesült Államok–Ausztrália, 18:00 
Magyarország–Új-Zéland, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 7., péntek
Új-Zéland–Ausztrália, 18:00 
Magyarország–Egyesült Államok, 20:00 (tv: M4 Sport)

Vizes vb 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország–Kanada
10:50: Brazília–Kína
12:10: Új-Zéland–Spanyolország
13:30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17:30: Hollandia–Franciaország
18:50: Ausztrália–Kazahsztán
20:10: Japán–MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok–Spanyolország
10:50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12:10: Japán–Hollandia
13:30: Görögország–Kazahsztán
17:30: Ausztrália–Oroszország
18:50: Kína–Kanada
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán–Franciaország
10:50: Ausztrália–Görögország
12:10: Oroszország–Kazahsztán
13:30: Olaszország–Kína
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Új-Zéland–Egyesült Államok
20:10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika–Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért

 
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, waterpolo.hu / Fotó: mti)