Jump to content

Davis Kupa - Köves Gábor az új kapitány

2016. 12. 28. 10:52

Köves Gábor váltja a magyar tenisz Davis Kupa-csapat élén Kuhárszky Zoltánt. A hazai sportági szövetség szerdai közleménye szerint az eddigi kapitány sikeres két és fél évnyi munka után összeférhetetlenség miatt mondott le posztjáról.
A február 3. és 5. között Pozsonyban sorra kerülő Szlovákia-Magyarország DK-összecsapáson - amely az euro-afrikai zóna I-es csoportjában zajlik majd - már Köves Gábor fogja vezetni a magyar válogatottat.

"Valkusz Máté személyes edzője vagyok. Képességei és jelenlegi játékereje is arra utalnak, hogy megfelelő teljesítmény mellett a jövőben is a csapatba kerülésért küzdhet. Ez számomra mint kapitány összeférhetetlen helyzetet teremt" - indokolta döntését Kuhárszky Zoltán, hozzátéve, hogy nem lehet egy személyben a csapat vezetője és az egyik potenciális csapattag edzője is. - "Ezzel pont azt a csapatszellemet ásnám alá, amit az együttes legfontosabb erényének tartok."
Richter Attila, a szövetség főtitkára szerint Köves Gábor tapasztalata és szakmai tudása biztosíték arra, hogy a csapat folytassa azt az utat, amelyet Kuhárszky Zoltánnal elkezdett.

A 46 éves új kapitány 1986 és 2001 között volt a Davis Kupa-csapat tagja, párosban 16 mérkőzésből 10-et megnyert. Háromszoros olimpikon (1988, 1996, 2000), kétszeres ATP-torna döntős párosban, négyszeres győztes párosban ATP challenger tornán. Edzőként dolgozott Mandula Petrával és Szávay Ágnessel.

"Nagyon megtisztelő számomra a feladat, és mindent el fogok követni, hogy a fiúkat a legjobb tudásom szerint vezessem. Szlovákiával nemrég játszottunk itthon, nem könnyű ellenfél, de úgy gondolom, hogy a fiúk már bizonyították, hogy nincs lehetetlen" - nyilatkozott az újonnan kinevezett kapitány.

A magyar játékosoknak a pozsonyi DK-összecsapás után február 6-ától már itthon, a BOK (korábbi Syma) Csarnokban, ATP challenger tornán lehet majd szurkolni.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)