Jump to content

Megint elkapta a PSG a Veszprémet

2016. 11. 28. 06:59

A Veszprém egy hete saját közönsége előtt 29-28-as vereséget szenvedett a PSG-től, amely ennek az eredménynek is köszönhetően a csoportelsőségért - és a vele járó negyeddöntős helyért - küzd. A magyar bajnok számára a hátralévő fordulókra az maradt a cél, hogy minél előkelőbb pozícióban zárjon, s ezzel a nyolcaddöntőre könnyebb ellenfelet kapjon, továbbjutás esetén pedig a negyeddöntőben otthon játszhassa a visszavágót.

 

A párizsi mérkőzés első félideje szoros küzdelmet hozott. Eleinte a PSG játszott határozottabban, a Veszprém 2-0-s hátránynál a 6. percben szerezte első gólját. Ezután többször is volt egyenlő az állás, majd a magyar csapat 5-5 után először került előnybe, tíz perccel később pedig két góllal vezetett (8-10). A hazai időkérést követően változott a helyzet, négy gólt kapott a veszprémi együttes, miközben egyet sem lőtt (12-10), s aztán a szünetig - bár volt esély az egyenlítésre - maradt ez a különbség (14-12).

A második játékrész egy-egy kihagyott hetessel kezdődött, a magyar kapuban az Alilovic helyére beállt Mikler védett bravúrosan, majd a Veszprém három gólt szerezve fordított (14-15). Nem sokkal később ugyanakkor újabb fordulat következett: a PSG sorozatban hatszor talált a kapuba, s egyik párizsi gólra sem érkezett válasz, még úgy se, hogy menet közben Javier Sabaté időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat. Ebben a szakaszban a remek hazai védekezés nyomán sok francia leindítást láthatott a közönség, ezeknek köszönhetően többször is öt gól volt a különbség, ami később még tovább is nőtt (24-17). Végül néggyel kapott ki a magyar csapat.

A Veszprém - amely a vereséggel is maradt a negyedik helyen - jövő vasárnap Dániában, a Bjerringbro-Silkeborg vendégeként lép pályára.

Férfi Bajnokok Ligája, A csoport, 8. forduló:

Paris Saint-Germain (francia) - Telekom Veszprém 28-24 (14-12)

 

Barcelona (spanyol) - Bjerringbro-Silkeborg (dán) 34-19 (18-10)

Schaffhausen (svájci)-Wisla Plock (lengyel) 27-25 (12-14)

Flensburg-Handewitt (német) - THW Kiel (német) 25-26 (13-17)

A csoport állása: 1. PSG 14 pont (248-213), 2. Barcelona 14 (233-198), 3. Flensburg 9, 4. Veszprém 8 (210-211), 5. Kiel 8 (202-207), 6. Plock 5, 7. Bjerringbro-Silkeborg 4, 8. Schaffhausen 2

B csoport:

Kielce (lengyel)-PPD Zagreb (horvát) 29-25 (11-12)

Celje (szlovén)-Meskov Breszt (fehérorosz) 36-36 (18-17)

MOL-Pick Szeged - Kristianstad (svéd) 33-28 (20-17)

Vardar Szkopje (macedón) - Rhein-Neckar Löwen (német) 26-29 (15-15)

A csoport állása: 1. Szkopje 12 pont (247-221), 2. Kielce 12 (242-227), 3. Szeged 11 (225-207), 4. Rhein-Neckar Löwen 11 (232-226), 5. Breszt 8., 6. Celje 5, 7. Kristianstad 3, 8. Zagreb 2

A csoportgyőztesek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)