Jump to content

Férfi kosárlabda Eb - Hanga szerint a románokat és a cseheket kell legyőzni

2017. 08. 30. 17:28

Hanga Ádám, a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő férfi kosárlabda-válogatott legjobbja szerint a nyolcaddöntőbe jutáshoz a házigazda román, valamint a cseh csapatot kell legyőzniük.

 

A 28 éves klasszis az M4 Sportnak adott, a szerdai Sportreggeliben sugárzott interjújában fejtette ki véleményét a nemzeti csapat előtt álló kontinensviadalról, melyen, mint mondta, mindképpen akart játszani.

Hanga szereplése kérdéses volt, ugyanis átigazolási ügye egész nyáron át húzódott, s végül egy hete dőlt el végleg, hogy a spanyol Baskoniától a Barcelonához szerződik. A játékos arról is beszélt, hogy az elmúlt két-három hétben nagy bizonytalanságban volt a jövőjét illetően, menedzsereitől ugyanakkor azt kérte, minél gyorsabban zárják le a tárgyalásokat, mert egyre inkább úgy tűnt, kicsúszik az időből és nem fog odaérni a válogatotthoz. Mindehhez azt is hozzátette, Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány azzal bíztatta, hogy neki elég, ha az első, pénteki Eb-meccs feldobására megérkezik, ám ő mindenképpen már korábban ott akart lenni a csapattal, hogy segíteni tudjon.

A magyar nemzeti csapat a bombaerős horvát együttes ellen kezdi meg a szereplést Kolozsváron, s bár Hanga szerint az első meccs mindig nagyon fontos, a továbbjutás nem azon dől el.

"Tudjuk, mi a célunk. Kettő csapatot kell megvernünk, ez pedig a román és a cseh" - jelentette ki a kosaras.

A két legfőbb riválissal egymást követő napon, jövő hétfőn és kedden mérkőzik a válogatott, melynek Hanga szerint az azt megelőző két összecsapásán (péntek: Horvátország, szombat: Montenegró) lesz ideje belerázódni a küzdelmekbe.

Hanga Ádám azt sem tagadta, hogy az Eb első számú favoritjával, a spanyolokkal vívandó utolsó csoportmeccs különleges lesz számára, s ott leginkább korábbi edzőjének, a spanyolokat irányító Sergio Scariolónak szeretne visszavágni, aki első két Baskoniánál töltött idénye során kevés lehetőséget adott neki.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI, kezdo5.hu)