Jump to content

Vizes vb - Kanada vetett véget a női pólósok vb-álmainak

2017. 07. 25. 00:01

A magyar női vízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé a magyarországi vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 6-4-re kikapott a kanadai együttestől.

 

Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok csapata pontatlanul, sokszor bizonytalanul játszott - csupán a második negyedben szerzett gólt -, míg az észak-amerikai együttesből Monika Eggens egymaga ötször talált be.
    
Pedig a meccs esélyesének a magyar csapat számított, ám hogy nem mehetett biztosra, arra egy közelmúltbeli találkozó is figyelmeztetett: a világliga júniusi kínai szuperdöntőjén döntetlent követően ötméteresekkel az észak-amerikaiak győztek. Végül előrébb, a második helyen végeztek Sanghajban, ahol a magyar csapat negyedik lett.

A margitszigeti pólós csata kanadai góllal indult, utána viszont hosszú időre megállt a tudomány, és elpuskázott lehetőségek sorát követően maradt is a kanadai vezetés, mivel egyetlen magyar játékos sem tudott betalálni.

Nem úgy a második negyedben: a játékrész első támadásának lezárásaként a vb-újonc Szilágyi Dorottya zúdította a vendégkapuba a labdát (1-1). Egy védekező kézről bepattanó lövés után ismét az észak-amerikaiak vezettek, majd Czigány Dóra góljára harmadszor is Monika Eggens válaszolt (2-3). Kevéssel a nagyszünet előtt Illés Anna egyenlített, Eggens negyedik találatára pedig Takács Orsolya felelt (4-4).

A harmadik nyolc percben is pontatlanul, görcsösen játszott a magyar válogatott, s a hibás megoldások közepette Eggens ötödször is betalált. A magyar gól viszont ebben a negyedben is elmaradt, a statisztika szerint 24 perc alatt 27 lövésből született a négy hazai találat.

A befejező játékrészben sem ment a magyaroknak, vállalkozó kedvű pólós alig akadt, aki mégis próbálkozott, rendre rosszul célzott, naggyá téve a kanadai kapust. S ahogy lenni szokott, az ellenfél egy emberelőnyt értékesített, 6-4-re elhúzott, a hajrában pedig sikerrel őrizte előnyét a hitehagyott magyar csapattal szemben, amely a meccs második felében képtelen volt bevenni a rivális kapuját.

A statisztika szerint a hazai válogatott 34 lövésből szerezte négy gólját, míg az ellenfél 21 lövésből volt hatszor eredményes.

Eredmény, negyeddöntő:
Kanada-Magyarország 6-4 (1-0, 3-4, 1-0, 1-0)
-------------------------------------------
góldobók: Szilágyi, Czigány, Illés, Takács 1-1, illetve Eggens 5, Wright 1

Az 5-8. helyért a görög-spanyol párharc vesztesével játszanak a magyarok.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)