Jump to content

Vizes vb - Tapsvihar közepette fejezték be szereplésüket a magyar szinkronúszók

2017. 07. 20. 09:35

A 16. helyen zárt a magyar szinkronúszó csapat a szabadgyakorlat selejtezőjében, így nem jutott döntőbe a vizes világbajnokság szerdai napján a Városligetben.

 

Előzetesen számítani lehetett arra, hogy utoljára szurkolhat a városligeti lelátó telt házas közönsége a hazai kedvenceknek, mivel ebben a számban is óriási bravúr lett volna bejutni a fináléba. A világbajnokság hátralévő küzdelmeiben így már nem lesznek érdekeltek a magyarok.

Éppen ezért hangorkán fogadta a Dávid Janka, Kertai Lili, Kézdi Fanni, Kiss Szofi, Rényi Luca, Riemer Alexandra, Schwarcz Anett, Thuróczy Karolina Mylan összeállítású magyar csapatot, amikor a 25 nevező közül huszadikként szólították az emelvényre.

A tengerkék csillogó ruhát viselő magyar lányok ezúttal filmzenék válogatására mutatták be kűrjüket. A legnagyobb tapsot természetesen a dobásokra és emelésekre kapták a hangosan sikoltozó rajongóktól. Nem volt hibátlan a 4:04.9 perces előadás, a bírák 78,3333 ponttal jutalmazták a produkciót, ami a 16. helyhez volt elég.

"Ebbe a kűrbe mindent beleraktunk, ami még bennünk maradt. Csodálatos volt a világbajnokság, a környezet, a közönség, a rendezés, minden tökéletes volt" - mondták a lányok.

A selejtezőben - ahonnan a legjobb 12 jutott a fináléba - az orosz csapat kapta a legmagasabb pontszámot (96,8000).

A csapat szabadprogram selejtezőjében a nyolc főből álló együtteseknek négy percük (plusz/mínusz 15 másodperc a zene függvényében) volt arra, hogy a legkreatívabb gyakorlatot mutassák be, a lehető legtöbb elemmel. A csapat tagjainak minél inkább szinkronban kell lenniük egymással, de lehetőségük van különböző emelésekre, dobásokra is.

A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más "rokonsportágakkal" ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a "menet közben" bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: mti)