Az 1938-as Eb-n egy 9-0-ás győzelemmel alapoztuk meg a jó kapcsolatot, majd az 1948-as londoni olimpián már meggyűlt a bajunk az olaszokkal, akik minket legyőzve lettek aranyérmesek. 1952-ben aztán nem volt kegyelem: a Gyarmati Dezső fémjelezte válogatott az olimpia négyesdöntőjében 7-2-re verte ellenfelét, ahogy aztán 4 évvel később Melbourneben is. Időközben az 1954-es torinói Eb-n 8-1-re győztünk és lettünk aranyérmesek. A római olimpián aztán visszavágtak az olaszok, Tokióban azonban megint mi voltunk nyeregben, ahogyan az 1958-as budapesti és az 1962-es lipcsei Eb-n is.
1968-ban a mexikói olimpa bronzmeccsén ismét mi győztünk, ahogy az 1970-es barcelonai Eb-n és az 1972-es müncheni olimpia döntő csoportkörében is – ez mindkétszer ezüstérmet ért a Rajki Béla vezette válogatottnak.
Az 1974-es bécsi Eb-n és az 1975-ös világbajnokságon ismét magyar győzelem, azonban csak az EB-aranyat akaszttották a nyakunkba: a világbajnoki aranyérem a szovjeteké, miénk maradt az ezüst. Az 1976-os montréali olimpián már nem volt kegyelem: Faragó Tamás 4 góljával 6-5-re győzött a későbbi győztes magyar válogatott.
Az 1977-es svédországi, 7 mérkőzésből álló Eb-n a győzelem (8-7) magyar, míg az 1978-as világbajnokságon lejátszott 4-4-es döntetleni aranyat jelentett. Az 1981-es jugoszláviai Eb-n győzelem (12-10) és bronzérem a forgatókönyv, ami majdnem megismétlődött az 1983-as római Eb-n (9-3-as győzelem és ezüstérem).
Ezután olasz évek következtek: hosszú idő után először vereség az 1985-ös bulgáriai Eb-n (8-7), az 1986-os madridi viágbajnokság csoportkörében (9-8), majd az 1987-es francia Eb-n (11-9) is. A szöuli olimpián egy döntetlent megcsíptünk a csoportban, (9-9), de aztán megint vereség a bonni (8-7) és az 1991-es athéni Európa-bajnokságon (10-8), valamint a perthi világbajnokságon (11-10) is. A barcelonai olimpián döntetlen a csoportkörben (7-7), de a spanyolok elleni vereség miatt csak az 5-8. játszhattunk. Két, igencsak fájó vereség a sheffieldi (10-8) és bécsi Európa-bajnokság (10-8) döntőjében, majd az atlantai olimpia sokáig emlékezetes bronzmeccse is talján sikerrel zárult (20-18).
Az 1998-as perthi világbajnokságon fordult a kocka: a csoportban 11-7-re győztünk, majd a firenzei Eb-n döntetlen a csoportmeccsen (7-7), az elődöntőben pedig győzelem (7-5). A sydneyi olimpián a negyeddöntőben háromgólos siker (8-5), ahogyan a 2001-es, budapesti Eb csoportmérkőzésén is (10-5), ugyanakkor az elődöntőben visszavágtak az olaszok (8-7), ahogyan a fukookai világbajnoki csoportmeccs és az ő győzelmükkel zárult (3-2). A 2003-as barcelonai világbajnokság döntőjében egy sokáig emlékezetes mérkőzésen 11-9-re nyertünk hosszabbítás után.
Három év szünet után a belgrádi Eb csoportmeccsén akadtunk ismét egymásra az olaszokkal: 13-6-ra nyertünk, majd a következő csörtére egészen a 2010-es horvátországi Eb-ig várni kellett, ahol az elődöntőben 10-8-ra nyertek az olaszok. A 2012-es hollandia Eb csoportkörében (12-8) és a bronzmeccsen is visszavágtunk (12-9).
A 2012-es olimpián a negyeddöntőben találkozott a két csapat, és a taljánok 11-9-re nyertek, megfosztva a „Kemény-legényeket” egy utolsó nagy dobástól. Az olaszok végül elbukták a döntőt a horvátokkal szemben, míg Kásásék az ötödikek lettek.
A 2014-es budapesti EB-n az elődöntőben – többek között Hosnyánszky 3, valamint Varga Dénes „elhajlós” góljával – 8-7-re nyertünk, majd a 2015-ös kazanyi világbajnokság negyeddöntőjében 8-7-re kikaptunk.
