Jump to content

Magyar-szlovák hokiliga!

2017. 05. 30. 10:42

Jelen állás szerint augusztus 18-án a MAC-Érsekújvár mérkőzéssel rajtol a Tüskecsarnokban a Visegrádi Kupa elnevezésű magyar-szlovák hokiliga. A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója, Egri Gergely az M4 keddi, Sportreggeli című műsorában beszélt a szlovákokkal kötött együttműködésről, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben újabb ország csapata csatlakozik a sorozathoz.

 
Megtudhattuk, hogy nem új keletű a kezdeményezés, hiszen a hazai szövetség képviselői több mint két éve tárgyaltak a szlovákokkal, keresték azokat a platformokat, ahol együtt tudnak működni. A magyar klubok közül a MAC Budapest, a Fehérvár AV 19, a DVTK Jegesmedvék és az UTE, szlovák részről pedig az ottani bajnok HK Nitra, a HC Nové Zámky, a HK Poprad és az MsHK Zilina indul a ligában.
 

„Ha felkészülési meccsen nyer egy magyar csapat egy szlovák ellen, akkor meg lehet magyarázni a kudarcot. Ha azonban versenykörülmények között kap ki egy szlovák klub magyar riválisától, az presztízsveszteséggel jár. A magyar hokinak az lesz a következő szintje, hogy nemzetközi szinten is megmutassuk magunkat” – mondta a sportigazgató. Hozzátette, könnyen lehet, hogy jövőre már a lengyelek is csatlakoznak a Visegrádi Kupához, hiszen az ottani szövetség részéről már jelezték, hogy két-három csapatot beneveznének.

A műsorban szóba került, hogy ki helyettesítheti a divízió 1/A-s világbajnokság után távozott Rich Chernomaz szövetségi kapitányt. Egri ezzel kapcsolatban annyit árult el, még nem döntötték el, milyen nemzetiségű szakember érkezzen a kanadai edző helyére, de július végéig mindenképpen szeretnék aláírni a szerződést, hogy a válogatott megkezdhesse a felkészülést a jövő április világbajnokságra.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: mti)