Jump to content

Lengyelországba igazol Borbély Ádám

2017. 01. 31. 20:36

A lengyel Wisla Plock csapatában kézilabdázik nyártól Borbély Ádám, a Telekom Veszprém és a magyar válogatott kapusa. A Bajnokok Ligája-résztvevő lengyel klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 21 éves játékos már alá is írta a szerződését, ami idén nyártól érvényes és két évre szól.

A Wisla vezetőedzője, Peter Przybecki kijelentette, hogy nagy reményeket fűz a fiatal magyar kézilabdázóhoz, és abban bízik, hogy Borbély olyan lesz, mint a spanyol kapus, Rodrigo Corrales, aki "gyakorlatilag névtelen játékosként csatlakozott a csapathoz, de gyorsan nagyon fontos láncszemévé vált".

Borbély a szülővárosában, Debrecenben kezdett kézilabdázni, majd Veszprémbe került, de játszott a Balatonfüred és a Tatabánya csapatában is. Az utánpótlás-válogatottakban nyújtott remek teljesítményének is köszönhetően tavaly decemberben bemutatkozhatott a felnőtt nemzeti csapatban.

Przybecki emlékeztetett rá, hogy a kapus a Tatabánya színeiben nagyon jó szezont produkált. "Persze, mivel fiatal játékosról van szó, még tanulnia, és mindenekelőtt játszania kell, de tudom, hogy szorgalmas ember, aki fejlődni fog a klubunknál" - tette hozzá a tréner.

Borbély Ádám úgy fogalmazott, ez az átigazolás nagy előrelépést jelent a karrierjében. "Nagyon izgatott vagyok, hiszen számomra ez egy nagyszerű lehetőség a további fejlődésre. Remélem, hozzájárulhatok, hogy a Wisla jó eredményeket érjen el a következő szezonban" - nyilatkozta a játékos.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti, kezilabdalive.hu)