Jump to content

Kovacevic öt pontot szerzett visszatérő meccsén

2015. 11. 12. 09:55

Öt pontot szerzett Natasa Kovacevic, a Győr korábbi, a Crvena zvezda jelenlegi kosárlabdázója, aki bal lábának térd alatti amputációját követően 26 hónappal, szerda este ismét bajnoki mérkőzést játszott. Ő az első nő Európában, aki ilyen mértékű sérüléssel hivatalos mérkőzésen pályára lépett.

A 21 éves Kovacevic - több csapattársával együtt - 2013. szeptember 7-én sérült meg súlyosan, amikor a győri csapatot szállító autóbusz Kapuvárnál személyautóval ütközött. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a kórházban vesztette életét.


A fiatal játékos - speciális protézissel - hónapok óta készült a visszatérésre, a júniusi magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság budapesti gálamérkőzésén már pályára lépett. Azóta is edzésben volt a szerb Crvena zvezda együttesénél, amelynek színeiben szerdán, a Studenti elleni bajnoki meccsen öt pontot dobott, együttese pedig 78-47-re győzött.

Kovacevic a 2012/13-as szezonban 14 bajnoki mérkőzésen szerepelt a belgrádiaknál, és 16,2 pontos átlagával csapata legeredményesebbje volt.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:srbijadanas.com)