A Merész András vezette női vízilabda-válogatottól a londoni olimpia 4. helye, a 2012-ben és 2014-ben szerzett Európa-bajnoki, valamint a 2013-ban szerzett világbajnoki bronzérem után hiába várta mindenki a nagy áttörést (az elmúlt 6 elődöntőnkből 5-öt buktunk el), az nem jött el, sőt…Hiába volt azzal tisztában mindenki, hogy a csoportban Kínát és a házigazda oroszokat is le kell győznünk egy viszonylag könnyebb nyolcad-és negyeddöntős ágért, mindkét mérkőzést elbuktuk: Kína ellen 1-4-ről még sikerült visszajönni, sőt, 8-6-ra vezetni, azonban az ellenfél 9-8-ra fordított és nyert. A házigazdák ellen hasonló forgatókönyv szerint zajlott a mérkőzés, sajnos hasonló zárszóval: az utolsó negyedben a kétgólos vezetésünk kétgólos hátrányra változott a lefújás pillanatára. A franciák elleni kötelező győzelem után jöttek szembe az olimpiai címvédő amerikaiak, és egy 7-1-es első félidővel gyorsan tovább is mentek a negyeddöntőbe. A Kanada és a brazilok elleni győzelemmel jött némi szépségtapasz a lelkekre. Mezei szurkolóként a televízió előtt valahogy végig az volt az ember érzése, hogy nem akarnak a helyükre kerülni a dolgok: amikor volt egy jó szakasz, nagyszerű védekezéssel, hatékony támadás-befejezéssel, és sikerült ellépni 1-2 góllal az ellenféltől, akkor 5 percen belül minden tönkrement: potyagólok, kimaradt ziccerek, a Faragó Tamás által korábban már “megénekelt” női lélek hullámvasútja. Nem volt olyan játékos, aki hátára vette volna a csapatot: nem jöttek a Bolonyai-védések, a Bujka centergólok, a kinti Antal-és Szűcs-féle átlövések. Ugyanakkor ezek a játékosok ugyanazok a játékosok, mint tavaly, és Merész András sem lett rosszabb edző. Bár a szövetségi kapitány felajánlotta a lemondását (ami mindenképpen tiszteletre méltó, hiszen ahogy ő is mondta, egy 9. hely ezt megköveteli a magyar vízilabda-válogatott mindenkori kapitányától), egyrészt az olimpia előtti évben megvalósuló esetleges kapitánycsere legalább annyi veszéllyel járhat, mint előnnyel, másfelől még ki sem jutottunk az olimpiára: a 8 fős mezőnyt az egyes kontinensek 5 bajnoka fogja alkotni (nagy valószínűséggel az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, az Európa-bajnok, valamint Brazília a rendező jogán), a maradék 3 helyre az olimpiai kvalifikációs torna első három helyezettje pályázik, köztük Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Oroszország, Görögország és a magyar válogatott. Az elmúlt évek eredményei azt mutatják, hogy a magyar válogatott tartósan ott van a világ élmezőnyét alkotó 5-6 csapat között. Ez a világbajnokság azonban azt is megmutatta, hogy a szoros mezőnyben elég egy közepes, vagy annál valamivel gyengébb teljesítmény, és az adott csapat már nem kerül be a legjobb 8 közé. Reméljük, hogy az olimpiai ciklus minden rossz teljesítményét ebbe a két hétbe “belesűrítve” adták le a lányok, mert minden erőre, újításra, koncentrációra és hitre szükség lesz a következő évben ahhoz, hogy Rióban kijavíthassák az idei csorbát.

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu; fotó: sportrajongo.hu/waterpolo.hu/mvlsz.hu)