Jump to content

Kézi-VB: Döntőben a házigazda Katar

2015. 01. 30. 20:10

A katari rendezésű világbajnokság elődöntőjében a házigazda 31-29-re legyőzte Lengyelország csapatát, ezzel ők lettek az első nem-európai gárda, akik kézilabda világeseményen érmet tudtak szerezni.

A mérkőzést a negyeddöntőben horvátokat legyőző lengyelek kezdték jobban és először ők tudtak elhúzni két góllal, 6-4-re. A torna meglepetéscsapata viszont nem hagyta magát, és folyamatosan kapaszkodtak Rafael Capote remek játékának köszönhetően, így két gólnál nagyobbra nem nőtt a különbség.

Sőt, a 21. percben már 12-11-re a katariak vezettek Kamalaldin Mallash góljával, ami beindította a hazai szekeret, így az ázsiai csapat jó első félidei hajrájának köszönhetően 16-13-as vezetéssel vonulhatott a pihenőre.

A második félidő lengyel hetes góllal indult, de erre rögtön jött a katari válasz, ezután pedig ismét a hazaiak kapták el a fonalat és 21-16-nál már ötgólos volt az előnyük. A lengyel csapatból leginkább Michael Jureckit lehet kiemelni, akinek a remeklésével köszönhetően 23-21-re zárkózott fel a fehér-piros mezes csapat.

A katari edző ekkor időt kért, hogy rendezze a sorokat, a hajráig pedig állandósult a két-három gólos hazai vezetés. Mariusz Jurkiewicz és Michael Jurecki hiába remekeltek, kettőnél közelebb nem tudott jönni a lengyel gárda, így végül 31-29-re Katar győzött.

A vendéglátók a Spanyolország-Franciaország csapat győztesével vívhatják majd a finálét, míg a lengyel csapat ugyanennek a meccsnek a vesztesével küzdhet a harmadik helyért.

(st)
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:qatarhandball2015.com)