Jump to content

Anyai örömök elé néz Görbicz Anita

2014. 10. 30. 14:42

A legutóbbi két szezonban aratott BL-győzelmek után a Győri Audi ETO KC világklasszis kézilabdázója, Görbicz Anita anyai örömök elé néz. Az irányító elérkezettnek látta az időt a családalapításra, és klubjával, valamint a válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve az elkövetkező időszakban az anyaságra koncentrál. Görbicz egy ideig még edzésben marad, mérkőzést azonban nem játszik, így nem szerepel a magyar-horvát közös rendezésű decemberi Európa-bajnokságon sem.

Görbicz Anita a közelmúltban az EHF Tv-nek már beszélt arról, hogy egyre inkább foglalkoztatja a családalapítás gondolata. A klubja ma közleményben jelentette be, hogy kulcsembere gyermeket vár. „Húsz évig a kézilabda játszotta a főszerepet az életemben, és most úgy éreztem, itt az ideje más szerepet is vállalnom. Nagyon boldog vagyok, hiszen a baba egészséges, és én is jól érzem magam, mert már nagyon vártam a jó hírt. Elhatározásomat a nyár elején a klubommal, és Németh András szövetségi kapitánnyal is egyeztettem, akik elfogadták a döntésemet, így a jelenlegi szezonra ennek fényében készültünk. Mérkőzést már nem vállalok, de az edzéseket folytatom az orvosom által jóváhagyott terheléssel” – nyilatkozta Görbicz. Mint ismert, a győri csapatból szintén gyermeket vár egy másik világklasszis, a norvég kapus, Katrine Lunde. Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke felkészülten várta a hírt: „Mindkét szemem nevet, még akkor is, ha Anita kiesése nehéz feladatok elé állít bennünket. Azonban az elmúlt hónapokban volt időnk felkészülni a hírre, az idei csapatunkat is ennek tudatában állítottuk össze: ezért szerződtettük Macarena Aguilart harmadik irányítónak. Csapatkapitányunkra a továbbiakban is számítunk, hiszen az ő jelenléte mentális töltetet ad a játékosoknak, és bízunk benne, hogy a pályán kívüli segítsége is kellően erős lesz ahhoz, hogy idénybeli céljainkat elérjük. Emellett pedig jó egészséget, és nagyon sok örömöt kívánunk neki mind a várandóság alatt, mind a baba megszületése után!" – fejezte ki jókívánságait a klub elnöke, aki hozzátette: a handball-planet.com internetes szakportál értesüléseivel ellentétben nem tervezik a francia Allison Pineau leigazolását. Az ETO-nál tehát már számoltak ezzel a helyzettel, míg ami a decemberi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottat illeti, ott is van B-terv, hiszen a ferencvárosi Szucsánszki Zita és a fiatal Tóth Gabriella is bevethető, hasonlóan az utóbbi időben a balszélső pozícióban szereplő Kovacsics Anikóhoz. „Sok szeretettel gratulálok Anitának és sok boldogságot kívánok neki! – mondta el Németh András szövetségi kapitány az MKSZ honlapjának. – A válogatott szurkolói gyarapodtak, hiszen Anita lesz talán a csapat legnagyobb drukkere az Európa-bajnokságon. A pályán nem lehet velünk a tornán, így természetesen ez komoly feladat elé állít minket, azonban mostantól azon leszünk a játékosokkal és a stábbal együtt, hogy nélküle is versenyképes és eredményes csapattal állhassunk ki decemberben a kontinensviadalon.”

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu/nso.hu/handball-planet.com; fotó: sportrajongo.hu/sport1tv.hu/boon.hu)