Jump to content

Kézilabda: Drámai győzelem Dujsebajev első meccsén

2014. 10. 29. 22:03

Talant Dujsebajev győzelemmel mutatkozott be a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitányaként. A magyar csapat drámai körülmények között után 31–30-re nyert Portugália ellen Miskolcon az Európa-bajnoki selejtezők 5. csoportjában.

A mérkőzés mindkét csapatnak jól indult, a teltház előtt játszó magyar válogatott támadásai szépen zárultak, ám a portugálok is eredményesek voltak szinte minden támadásukból.

A félidőre így is 4 gólos, 19-15-ös előnnyel mentek pihenni a magyarok.
A második játékrészben azonban jött egy komolyabb megtorpanás, ugyanis a mieink 6 percig képtelenek voltak betalálni, ezalatt pedig a portugálok egyenlítettek. Sőt, később még nagyobb lett a baj, ugyanis volt idő, amikor az ellenfél 3 góllal, 27-24-re vezetett.

4 perccel a mérkőzés vége előtt még mindig egy góllal mentek a portugálok, ám Nagy Kornál betörésből egyenlített, majd Mikler Roland bravúros védései is kellettek ahhoz, hogy a portugálok többször már ne találjanak be. A győztes gólt Császár Gábor lőtte, ezzel pedig nagy csatába, 31-30-ra nyert a magyar válogatott, Dujsebajev pedig győzelemmel mutatkozott be.

A következő selejtező mérkőzést vasárnap idegenben játssza a magyar csapat Ukrajna vendégeként.

(szp)

(forrás:sportrajongo.hu/fotó:boon.hu)