Jump to content

EBEL: Nem drámáznak a Volánnál

2014. 10. 07. 13:12

Sorozatban negyedik mérkőzését vesztette el a Fehérvár AV19 csapata az osztrák jégkorongliga legutóbbi játéknapján. A Volán szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor ennek ellenére nem tartja drámainak a helyzetet, hiszen a gyenge szereplés a klubot sújtó sérüléshullámmal is magyarázható többek között.

Ocskay a klub honlapjának elmondta: a szezon előtt senki nem láthatta előre, hogy ilyen sérüléshullám sújtja a csapatot.„Rutinos, válogatott játékosok nem állnak rendelkezésünkre, és ez minden posztot érint. Fontos látni, hogy a helyzet nem drámai, hiszen mindössze nyolc mérkőzés telt el, a rájátszás pedig ötvennégy találkozót követően indul majd” – fogalmazott.

Ocskay hozzátette: nem örömteli, hogy ugyanannyi pontjuk van nyolc fordulót követően, mint négy után volt.

„Ez azonban nem ok arra, hogy kapkodjunk, a menedzsment nem is gondolt erre. Sem anyagilag, sem szakmailag nem reális, hogy légiósokat igazoljunk számolatlanul. Még akkor sem, ha a hiányzók miatt erősítésre is szorul a védelem. Esetleg egy minőségi hátvéd szerződtetése merülhet fel” – mondta.

Jelezte ugyanakkor, hogy nehéz időszaknak néznek elébe, mivel a válogatott szereplése miatti novemberi szünetig legfeljebb egy-két sérült visszatérésével számolhatnak.

„De akármennyire is nem jó a helyzet, kitartunk a választott út mellett! A jövőképünk az, hogy a saját nevelésű, az akadémián nevelkedett fiatalokból stabil csapattagok, meghatározó játékosok lesznek” – mondta a szakosztály-igazgató.

Hangsúlyozta azt is, hogy nem a játékosvásárlásban gondolkodnak, így most is meg kell várni, hogy a sérültek meggyógyuljanak és a teljes keret rendelkezésre álljon.

„Továbbra is azt tartom fontosnak, hogy építkezzünk, bizalmat adjunk a fiataloknak” – tette hozzá, jelezve: eljön majd az ideje a teljesítményértékelésnek is.

A fehérváriak sorrendben a Graz 99erstől, a Red Bull Salzburgtól, a Vienna Capitaltől és az Olimpija Ljubljanától kaptak ki. Ezeken a mérkőzéseken négy gólt lőttek és 17-et kaptak, a vereségek miatt pedig jelenleg a hetedik helyen állnak.

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:sport.hir24.hu)