Jump to content

Vízilabda: vereség Kínától, kiesés a világkupából

2014. 08. 15. 12:50

A magyar női vízilabda-válogatott vereséget szenvedett Kínától, így nem jutott be a legjobb négy közé az oroszországi világkupán. 

A pénteki keresztbejátszásos meccsen, ahol a csoportharmadik magyarokra a másik négyesben másodikként végzett ázsiaiak vártak, Merész András világ- és Európa-bajnoki bronzérmes együttese kezdett jobban. A vezetésre válaszul azonban - derült ki az esemény honlapjáról - a kínaiak négy gólt is lőttek, s 4-1-re elhúztak.

A magyar válogatott igyekezett felzárkózni, ám e törekvését nem kísérte siker, a rivális 6-3-ra, majd 7-4-re is ellépett. Bár a negyedik negyedben még 7-6-tal szorossá tették az állást Takács Orsolyáék, egyenlíteni nem tudtak, s a vetélytárs az utolsó percben elért találattal biztossá tette győzelmét, egyszersmind továbbjutását az elődöntőbe.

A vereség azt jelenti, hogy a magyar válogatott szombaton az alsóházi csatározásokban, az 5-8. helyért folytathatja Hanti-Manszijszkban.

Eredmény, negyeddöntő:

Kína-Magyarország 8-6 (2-1, 3-2, 2-1, 1-2)

a magyar góldobók: Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó 2-2, Kisteleki Hanna, Takács Orsolya 1-1

(Forrás:mti)