Jump to content

Vívó-vb - Negyedik a női párbajtőrcsapat

2014. 07. 23. 16:57

A negyedik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a kazanyi vívó-világbajnokságon. A brazilok és az amerikaiak legyőzése, valamint az oroszoktól elszenvedett vereség után az olaszokkal vívott a bronzéremért a Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina összeállítású válogatott. Az összecsapás első nyolc asszója után mindig a magyaroknál volt az előny, csak a kilencediknél vezettek az olaszok, de ez nekik 45-37-es győzelmet ért.

Szász az elején 5-2-re megverte Bianca Del Carrettót, majd Budai ugyan 6-4-re kikapott az egyéniben győztes Rossella Fiamingótól, de az előny így is maradt a magyaroknál. Később pedig még nőtt is, mert Révész 4-1-re verte Mara Navarriát. A folytatásban Budai kéttusos vereséget szenvedett Del Carettótól, ezzel együtt alapvetően nem változott a helyzet, mert még mindig a magyarok vezettek. Így maradt ez Szász döntetlenje után is, Révész pedig egy 5-2-es asszóval nyugtatta csapattársait.

A következő két asszó azonban az olaszoké lett, előbb a Budai helyére beállt Tóth kapott ki kettővel Navarriától, aztán Révész ugyanennyivel Del Carrettótól, de Szász még így is egytusos előnnyel kezdhette meg párharcát Fiamingóval (31-30). Aztán korántsem az addigiak szerint folytatódott a küzdelem, mert a magyar párbajtőröző az akciói végén nem érte el ellenfelét vagy mellé szúrt, miközben sorozatban hét találatot kapott. 31-37-ről pedig már nem volt esélye visszakapaszkodni, hiába próbálkozott ezzel az utolsó pillanatokig.

(fotó: sport.hir24.hu, forrás: MTI)