Jump to content

Magyarország-Franciaország: 12-7

2014. 07. 15. 21:52

A tegnapi nyitómeccshez hasonlóan nehezen kezdett, de a hajrában felülkerekedett ellenfelén a magyar férfi vízilabda-válogatott. Fél-távnál még csak egy góllal vezettünk a franciák ellen, de végül ötgólos különbséggel nyert a magyar csapat.

Az előzetes várakozások szerint a csoportmeccsek legkönnyebbje várt kedden a magyar válogatottra. Franciaország hétfőn 16-5-re kapott ki Szerbiától, így elvileg nekünk sem jelenthetett gondot a legyőzésük.

A mérkőzés kezdetekor a magyarok hozták el a labdát. Második helyzetünkből született meg az első találat, Varga Dénes lőtte. A következő lehetőségnél Hárai Balázs szerzett találatot egy pompás csavargóllal. Ezt követően a franciák ötmétereshez jutottak, amit Bodegas értékesíteni tudott, majd némi meglepetésre három perccel a negyed vége előtt Marzouki egyenlített. Magyar oldalon elég sok pontatlanság jellemezte az első nyolc percben a támadásokat, ami így 2-2-vel ért véget, akárcsak a tegnapi spanyolok elleni meccsen.

A második negyedben a francia csapathoz került a labda a ráúszásnál. Az első percben egy emberelőnyös helyzetet sikeresen kihasználva Tóth Márton belőtte a magyar válogatott harmadik gólját. Bár a franciák néhány akcióját fegyelmezetten hárítottuk, Camarasa újra kiegyenlített, ráadásul ezután Madaras Norbert egy ötméteres büntetőt is kihagyott, majd a kapufára bombázott. Hiába ígérkezett ez a meccs könnyűnek, az első félidő végéhez közeledve a továbbra is idegesen és kapkodva játszó hazai csapat döntetlenre állt Franciaországgal. Egy újabb ötméteressel szereztük meg ismét a vezetést, a büntetőt Varga Dániel lőtte. A félidőben 4-3 volt az állás.

A harmadik negyed elején mi hoztuk el a labdát és Vámos Márton egy hatalmas gólt vágott a franciák kapujába. Peisson szépített a túloldalon, 5-4-re módosítva az eredményt, de Hosnyánszky hamar válaszolt, kapáslövéssel talált be és Varga Dánielnek is sikerült dupláznia, így már háromgólos előnnyel vezettünk. Hátul a védelem és Nagy Viktor újabb bravúrjai is nagyban hozzájárultak a ritmusváltáshoz és a határozottabb, ezzel együtt eredményesebb támadójátékhoz. Egy sikeres lefordulással meglett a nyolcadik találat is, az eddig pontatlanul játszó Madaras fejezte be góllal az akciót. Varga Dániel alakította ki a végső nyolc perc előtti állást: 9-4. A gyenge kezdés után megnyugodhattunk, kezdett kijönni a két csapat közti különbség.

Az utolsó játékrész kezdetekor újra a magyarok kaparintották meg a labdát és Erdélyi Balázs be is vágta azt a hálóba. Madaras megszerezte a tizenegyedik gólt, a túloldalon Bodegas két találata már nem jelentett veszélyt, főleg hogy Decker Ádám is feliratkozott a góllövők közé. Három perccel a befejezés előtt Khasz szerezte meg a franciák hetedik gólját. Több találat már nem született a mérkőzésen, így a végeredmény 12-7 lett.

Az első két nap teljesítménye elégnek bizonyult Spanyolország és Franciaország ellen, de az összkép nem a legjobb, főleg ha a szerbekre vagy a horvátokra gondolunk. Egy pihenőnap után csütörtökön jönnek a szerbek, holnap a női csapat is bemutatkozik az Európa-bajnokságon.

(fotó: sport.hir24.hu)

Látogass el hivatalos Facebook oldalunkra, ahol írásainkat is megtalálod, valamint különleges fotókat és videókat is láthatsz!