Jump to content

Magyar csapat nélkül rendezik a MOL Liga döntőjét

2014. 03. 03. 21:43

Hatalmas meglepetésre még az elődöntőt sem élte túl a MOL Liga címvédő Dab.Docler együttese, miután a Brassó elleni párharc negyedik mérkőzésén elszenvedte harmadik vereségét. Stephan Lundh csapata végig enerváltan játszott a párharc során, a Brassó teljesen megérdemelten jutott be a döntőbe. Sovány vigasz a dunaújvárosiaknak, hogy a magyar bajnoki cím ismét az övék, hiszen a Miskolc sem jutott döntőbe, a Jegesmedvéket az Érsekújvár búcsúztatta, miután az elődöntő negyedik meccsén 7-1-re tudott nyerni a borsodi megyeszékhelyen.

A címvédő Dunaújváros azzal a tudattal várhatta a Brassó elleni párharc negyedik mérkőzését, hogy mindenképpen nyernie kell, ha életben szeretné tartani a triplázásról szövögetett álmát. A DAB ennek szellemében kezdett és a 7. percben Somogyi révén meg is szerezte a vezetést. A Brassó azonban semmit sem bízott a véletlenre, három perc elteltével emberelőnyben Hietamaki találatával egyenlített. Az első játékrészben több gól nem született, ám a második harmad elején ismét betaláltak a hazaiak, ezúttal Péter Róbert volt eredményes.

A Dunaújváros elképzelés nélkül játszott, támadásaikból hiányzott az átütőerő. Emberelőnyben szintén fantáziátlan volt a vendégek játéka, míg a Brassó tökéletes taktikával készült a meccsre és azt hibátlanul meg is valósította. Stephan Lundh próbálkozott, ám egyik sora sem volt képes felvenni a harcot a taktikus erdélyi gépezettel. A dunaújvárosi szakember az utolsó pár percre lehozta kapusát, is, ám még létszámfölényben sem tudott a DAB ellenfele fölé kerekedni.

A Brassó teljesen megérdemelten nyerte a meccset 2-1-re, míg a párharcot 3-1 arányban és jutott be története során először a MOL Liga döntőjébe. Az erdélyieket az elődöntők előtt sokan már előre leírták, ám ők nem kértek az esélytelenek szerepéből és kiváló taktikával álltak ki az enerváltan játszó DAB ellen.

A Dunaújváros tavaly és két évvel ezelőtt is megszenvedte, hogy az alapszakaszt idejekorán megnyerte, ám míg korábban fel tudott pörögni a playoffra, ez idén nem sikerült. Pedig az nem képezheti vita tárgyát, hogy a MOL Liga legjobb csapata a DAB, csak éppen ezt a jégen be is kéne bizonyítani, mert anélkül nem adják a bajnoki trófeát.

Legalábbis a MOL Ligában, de az OB I-es elsőség még így is meglett, hiszen a DAB-hoz hasonlóan a Miskolc sem jutott be a Liga döntőjébe. A Jegesmedvék hazai pályán 7-1-es vereséget szenvedtek az Érsekújvár csapatától, így a felvidékiek jutottak be a MOL Liga döntőjébe, miután a párharc negyedik mérkőzésén harmadik győzelmüket aratták. Így az Acélbikák játék nélkül szerezték meg az újabb bajnoki címet, ám mindez gyaníthatóan sovány vigasz a szurkolóknak és a csapatnak egyaránt.

fotó: molcsapat.hu

sportrajongo.hu/molcsapat.hu