Jump to content

Kenu: búcsút int a bajnok

2016. 12. 21. 11:26

Bejelentette visszavonulását Vajda Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok kenus. A Délmagyarország honlapjának kedd esti beszámolója szerint az EDF DÉMÁSZ-Szeged 33 esztendős versenyzője az újság év sportolója-gáláján számolt be döntéséről.

 

"Minden döntés nehéz, amit meghozunk, életem újabb döntése is az volt, de meghoztam. Tizenhárom év után komoly elhatározásra jutottam: kaptam egy lehetőséget, amellyel élni szeretnék. Tajvanon leszek edző, így a sportpályafutásom igazából hivatalosan befejeződött" - mondta Vajda, aki díjátadóként kapott szerepet az ünnepségen.

"Búcsút intek kedvenc számomnak, a kenu egyes ezer méternek. Igaz, a hazai ötezer méteres válogatókra még megpróbálok eljönni, de az időm nagy részét Tajvanon töltöm majd, ahol huszonhét tanítványom lesz egy klubnál. Sokat utazom, ingázok majd Tajvan és Szeged között" - tette hozzá.

Vajda 2008-ban, Pekingben C-1 1000 méteren győzött az ötkarikás játékokon. Világbajnoki címet 2007-ben, 2011-ben és 2013-ban, míg Eb-t 2007-ben és 2009-ben nyert ebben a számban. Az augusztusi riói olimpián nem vett részt, mivel az ötkarikás válogatón szétlövéssel kikapott Vasbányai Henriktől. A júniusi moszkvai Eb-t negyedikként zárta, a júliusi országos bajnokságon pedig második lett C-1 1000 méteren.

 

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)