Hanga Ádám szerint csapata, a Real Madrid megérdemelten nyerte meg vasárnap a spanyol kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő negyedik felvonásán is legyőzte egykori együttesét, a Barcelonát, és összesítésben 3-1-gyel jobbnak bizonyult a nagy riválisnál.
Legalábbis a budapesti világbajnokságon is.
Budapest és Birmingham pályázik a 2026-os atlétikai Európa-bajnokság megrendezésére.
Piros Zsombor villámgyőzelmével bejutott a második fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.
A Serie A egyik legjobbját nézte ki magának a Tottenham, ám ahhoz, hogy elcsábítsák jelenlegi csapatától mélyen a zsebébe kell nyúlnia a londoni gárdának.
Portugál és brazil játékossal erősítette meg támadószekcióját az Arsenal labdarúgócsapata.
A győzelem ráadásul csoportelsőséget is ért, mondjuk ebben segítettek a németek, akik kiütötték az olaszokat.
Fiola Attila és Styles Callum is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott angolok elleni kezdőcsapatában.
Semleges zászló alatt indulhatnak az orosz és fehérorosz teniszezők az idény utolsó Grand Slam-tornáján, a US Openen.
Hanga Ádám óriási eredménynek tartja, hogy rögtön a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén sikerült elvenniük csapatával, a Real Madriddal az FC Barcelona pályaelőnyét.
A Hírességek Csarnokába vasárnap beiktatott Floyd Mayweather Jr. szeptemberben Japánban vív bemutatómérkőzést egy hazai MMA-sportoló ellen.
A kazah Tobol Kosztanaj lesz az FTC első ellenfele a selejtezőben.