Az Antonio Contét váltó Giampiero Ventura bemutatkozása nem sikerült túl szépre, az olasz szakember vezette válogatott ugyanis simán kikapott az Eb-ezüstérmes franciáktól, ráadásul hazai pályán.
Ahogy azt várni lehetett, a Mercedes az úr eddig Monzában. A vb-címvédő alakulat versenyzői testvériesen megosztoztak a szabadedzések első helyein, az első tréninget Rosberg, a másodikat Hamilton nyert.
Vasárnap megkezdődik a 2018-as oroszországi labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata. 54 válogatott kezdi meg a csoportküzdelmeket, de automatikusan csak a 9 első helyezett jut ki az oroszországi tornára. A mieink kedden Feröer-szigetek ellen kezdenek.
A magyar klasszis pályafutása során egyesben először jutott el Grand Slam tornán a 3. körig, ám párosban is ott van a következő fordulóban, sőt délután vegyespárost játszik, ott is megvan minden esélye arra, hogy tovább lépjen.
A magyar úszó több pontot szerzett két verseny során, mint az összetett második és harmadik helyezettje összesen. Elképesztő előnye van Hosszúnak, aki legközelebb Moszkvában oktathatja a nemzetközi mezőnyt.
Amit már sejteni lehetett korábban, az tegnap este biztossá vált, Fiola Attila elhagyta a Puskás Akadémia csapatát és a Videotonnál folytatja pályafutását. A válogatott védő három évre kötelezte el magát a fehérvári klubnál.
A US Open szerdai napján már hullottak a kiemeltek, kiesett többek között a Roland Garros női címvédője és az idei wimbledoni torna férfi döntőse is.
Az átigazolási piac zárása előtt nem sokkal a Premier League címvédője, a Leicester City és a legutóbbi idény egyik dobogósa, a Tottenham is komolyan bevásárolt. A Manchester City ezzel szemben csak eladatott, igaz Guardioláék így sem jártak rosszul.