A német Bild értesülései szerint egyátlalán nem elképzelhetetlen, hogy Dzsudzsák Balázs a német Bundesligában szereplő Hertha BSC együttesénél folytatja pályafutását. A mértékadó lap úgy tudja, hogy Dárdai Pál és a berlini klub vezetősége két millió euróért már a nyáron megszerezheti a magyar válogatott csapatkapitányát, aki jóval kevesebb juttatásért is aláírna a legutóbbi bajnoki évadban a kiesés ellen küzdő csapathoz.
Steffi Graf nak esze ágában sincs az edzői pályára lépni. Mindezt maga a 22-szeres Grand Slam tornagyzőtes legenda jelentette ki a minap. Graf mindezt azzal magyarázta, hogy gyermekei mellett nincs másra ideje, így ő nem követi honfitársának, a szintén legendás Boris Beckernek a példáját, aki a jelenlegi világelső, Novak Djokovic felkészülését irányítja.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A honi szövetség erről a Dárdait foglalkoztató német klub, a Hertha BSC vezetőivel is tárgyalni fog, amint a magyar szakember visszatér rövid szabadságáról.
Az orosz labdarúgó-válogatott szurkolóinak egy csoportja gyűjtést indított a szövetségi kapitány, Fabio Capello távozásához szükséges 21.4 millió euró (6.7 milliárd forint) előteremtésére. A szurkolók elégedetlensége nem véletlen, az olasz szakember vezetésével az orosz válogatott pocsékul szerepel az utóbbi időkben, a pályán csupán Lichtensteint ellen tudott győzni legutóbbi tíz mérkőzéséből.
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Sinisa Mihajlovic lett az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője. Mihajlovic kinevezése kissé pikáns, ugyanis a korábbi kiváló labdarúgó egykoron a városi rivális Internél is megfordult, sőt ennél a csapatnál fejezte be játékos pályafutását és nem egyszer tett hűségesküt a kék-feketék mellett.
A kajakos Dudás Miklós meglepetésre aranyérmet szerzett 200 méteren az Európa Játékok keddi versenynapján. Ez volt a magyar küldöttség hatodik elsősége Bakuban, kajak-kenuban pedig az ötödik.
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint nincs kapitánykérdés azután, hogy a magyar válogatott a csoportkör után elbúcsúzott a Romániával közös rendezésű, 35. női kosárlabda Európa-bajnokságtól. A szövetség első embere szerint nem az az eredmény született az Eb-n, amelyet várt a vezetőség, de a generációváltás elkerülhetetlen volt, ez pedig magában hordozta a gyengébb eredmény lehetőségét.
A klubért és a szurkolókért küzdő játékosat szeretne igazolni Bekő Balázs, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának új vezetőedzője, akinek szakmai filozófiája megegyezik a vezetők elképzeléseivel. A vezetőség az évadnyitó sajtótájékoztatón bemutatta a gárda új szerzeményét is, aki ráadásul korábban már dolgozott együtt az új vezetőedzővel.
Távozik posztjáról Majoross Gergely, a MOL Liga-győztes Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője. Majoros bejelentése egyrészt meglepő, másrészt nagyon fájdalmas lehet a miskolci vezetők számára, hiszen a Jegesmedvék fennállásuk legjobb szenoját produkálták, a bajnokság mellett a MOL Ligát és a Magyar Kupát is elhódították a fiatal szakember vezetésével.
Kozák Danuta és a férfi kajak négyes is aranyérmet szerzett a bakui Európa Játékok keddi napján. Kozák 500 méteren bizonyította, hogy továbbra is a világ legjobbjának számít ebben a számban, míg a férfi négyes fennállása első nagy győzelmét aratta világversenye.
Roger Federer többször bizonyította már, hogy szenzációs játékos. A sokak által a valaha volt legjobb teniszezőnek tartott svájci ezúttal a hallei füves pályás tornán mutatott be szenzációs ütéseket, a Philipp Kohlschreiber elleni mérkőzésén először ülve, majd a háta mögül ülve adott vissza egy-egy labdát.
A Chicago Blackhawks 2–0-ra legyőzte a vendég Tampa Bay Lightningot, ezzel 4–2-es összesítéssel megnyerte az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjét. A rájátszás legértékesebb játékosának az első gólt szerző Duncan Keith-t választották. A Chicago fennállása hatodik bajnoki címét ünnepelhette (1934, 1938, 1961, 2010, 2013, 2015).