Jump to content

NBA: meccset fogott a címvédő ellen a Houston

2016. 04. 22. 09:48

A Houston Rockets hazai pályán egy ponttal legyőzte a címvédő Golden State Warriors együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban. A mérkőzés igazán kiélezett befejezést hozott, a mindent eldöntő kosarat az utolsó másodpercekben James Harden szerezte. 

 

A texasiak legjobbja a győztes kosarat szerző James Harden volt, aki 35 ponttal, 9 lepattanóval és 8 gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Az oaklandiaknél, akárcsak a második mérkőzésen, ezúttal sem lépett pályára a bokasérüléssel bajlódó Stephen Curry. A rendkívül szoros összecsapáson Harden 2,7 másodperccel a vége előtt "süllyesztette" el a győztes dobást, s ugyan a vendégeknek még lett volna lehetőségük visszavágni, Draymond Green kiejtette a kezéből a labdát.

Az Oklahoma City Thunder visszavette a pályaelőnyt a Dallas Maverickstől, miután 29 pontos vereséget mért a texasiakra saját közönségük előtt. A előző mérkőzésen pályafutása egyik legrosszabb teljesítményét nyújtó Kevin Durant ezúttal nem tette meg azt a szívességet a Dallasnak, hogy dobások sorozatát rontsa el, 34 ponttal zárta az összecsapást. Russel Westbrook 26 pontja mellett - playoff karriercsúcsától eggyel elmaradva - 15 gólpasszt adott.

Szintén visszavette pályaelőnyét a Toronto Raptors, amelynek két All Star-válogatott játékosa, DeMar DeRozan és Kyle Lowry is 21 pontot szerzett. Eredmények:

Főcsoport-negyeddöntők, 3. mérkőzések:

Kelet:
Indiana Pacers-Toronto Raptors 85-101
Az egyik csapat negyedik győzeleméig tartó párharc állása: 2-1 a Toronto javára.

Nyugat:
Houston Rockets-Golden State Warriors 97-96
A párharc állása: 2-1 a Golden State javára.

Dallas Mavericks-Oklahoma City Thunder 102-131
A párharc állása: 2-1 az Oklahoma City Thunder javára.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:fansided.com)