Jump to content

NBA: a címvédő után a Spurs is a rájátszásban

2016. 03. 03. 10:57

Tizenegy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Izgalmakban nem volt hiány, a Los Angeles Clippers például DeAndre Jordan végjátékban nyújtott remek teljesítményének köszönhetően fordított az Oklahoma City ellen, míg a San Antonio Spurs "szépen csendben" bebiutosította helyét a rájátszásban.

A címvédő Goldan State Warriors után másodikként a San Antonio Spurs biztosította helyét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában. A texasi csapat a legutóbbi játéknapon a Detroit Pistons ellen nyert hazai pályán 16 ponttal. Szerdai győzelme már az 51. volt az idényben eddig lejátszott 60-ból, illetve sorozatban a 29. saját közönsége előtt. A playoffba megszakítás nélkül tizenkilencedszer jutott be. A mérkőzésen Kawhi Leonard bizonyult a legjobb játékosnak a maga 26 pontjával, amely mellé még 6 lepattanót és 5 gólpasszt is jegyzett. 

A játéknap egyik legizgalmasabb mérkőzését a Los Angeles Clippers és az Oklahoma City Thunder játszották. A Clippersben DeAndre Jordan az utolsó három percben nyolc pontot szerzett, ezzel oroszlánrészt vállalt csapata győzelmében, amely hátrányból fordított az Thunder ellenében. 

A Los Angeles Lakers ezúttal kikapott, mégpedig a Denver Nuggetstől, a győztes csapat legjobbja DJ Augustin volt, aki a padról beszállva 26 pontot szerzett. 

Ismét brillírozott James Harden, a Houston Rockets klasszisa 39 ponttal vette ki a részét csapata győzelméből. Harden emellé még leszedett 12 lepattanót, kiosztott 7 gólpasszt és volt 4 labdaszerzése is. A Houston amúgy 100-95-re verte a Pelicans együttesét. 

Az Indiana-Milwaukee mérkőzésen Jordan Craig Hill villogott, a játékos 19 ponttal és 7 lepattanóval vette ki a részét csapata sikeréből, míg a Memphis Grizzlies többek között Mike Conley 24 pontjának is köszönhetően verte a Sacramentőt. Conley nagyszerű napot fogott ki, 12 mezőnykísérletéből 9 volt jó. A Washington Wizards győzelméből is egy cserejátékos vette ki leginkább a részét, a Bradley Beal a kispadról beállva meg sem állt 26 pontig, 15 kírésletéből 10 volt hibátlan. 

Eredmények:
San Antonio Spurs-Detroit Pistons 97-81
Orlando Magic-Chicago Bulls 102-89
Philadelphia 76ers-Charlotte Hornets 99-119
Boston Celtics-Portland Trail Blazers 116-93
Toronto Raptors-Utah Jazz 104-94
Houston Rockets-New Orleans Pelicans 100-95
Memphis Grizzlies-Sacramento Kings 104-98
Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 99-104
Minnesota Timberwolves-Washington Wizards 98-104
Denver Nuggets-Los Angeles Lakers 117-107
Los Angeles Clippers-Oklahoma City Thunder 103-98

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:nba.com, twitter)