Jump to content

NBA: clevelandi siker New Yorkban - videón a játéknap mérkőzései

2016. 12. 08. 11:15

Tíz mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakasza. A címvédő Cleveland New Yorkban játszott fontos mérkőzést a Knicksszel és nyert is, méghozzá igen nagy előnnyel. A Cavs LeBron James vezérletével fölényes győzelmet aratott Carmelo Anthony együttese ellen, míg a legutóbbi döntő másik résztvevője, a Golden State Warriors szintén fontos sikert jegyzett, hiszen rangadót nyert a Clippers ellen. 

A Cleveland fontos mérkőzést játszott New Yorkban, leginkább LeBron Jamesnek volt presztízskérdés, hiszen a Knicks elnöke, a korábbi sikeredző Phil Jackson nemrég bántó kijelentést tett LeBron üzlettársaira és gyerekkori barátaira. A Cavs vezérét alaposan felpaprikázta Jackson rosszindulatú és félreérthető, a rasszizmust súroló kijelentései és ezt a parketten bizonyította leginkább. A Cavs sima győzelmet aratott, James 25 ponttal, 7 assziszttal, 6 lepattanóval, 2 blokkal és 1 labdaszerzéssel zárta a mérkőzést, de a vezérhez a társak is felnőttek: Kevin Love 21 pontot termelt, míg Kyrie Irving 28 ponttal zárta a mérkőzést és kiosztott még hat gólpasszt is. 

A tavaly bajnok Golden State sorozatban hetedszer verte meg a Los Angeles Clipperst annak ellenére, hogy két vezére közül Stephen Curry 19, Kevin Durant pedig csak 16 pontig jutott. Az egy szezon alatt dobott hármasok szempontjából 402-vel NBA-rekorder Curry idénybeli második mérkőzését zárta tripla nélkül, miután nyolc távoli kísérletéből egy sem hullott a gyűrűbe.

A Portlandet verő Milwaukee játékosa, a nigériai származású Giannis Antetokounmpo a szezon egyetlen kosarasa, aki átlagosan 20 pontot, 8 lepattanót, 5 gólpasszt, 2 dobásblokkolást és 2 labdaszerzést ér el meccsenként.

Az Atlanta hét vereség után nyert ismét, a Charlotte pedig úgy győzte le a Detroitot, hogy a nagyszünetig mindössze 38 pontot hozott össze.

Tovább tart a 4/17-es győzelmi mérleggel sereghajtó Dallas mélyrepülése, a 2011-es bajnokcsapat ezúttal a vendég Sacramentótól kapott ki.

NBA, alapszakasz:

New York Knicks-Cleveland Cavaliers 94-126
Los Angeles Clippers-Golden State Warriors 98-115
Phoenix Suns-Indiana Pacers 94-109
Dallas Mavericks-Sacramento Kings 89-120
Charlotte Hornets-Detroit Pistons 87-77
Orlando Magic-Boston Celtics 87-117
Brooklyn Nets-Denver Nuggets 116-111
Atlanta Hawks-Miami Heat 103-95
Milwaukee Bucks-Portland Trail Blazers 115-107
Houston Rockets-Los Angeles Lakers 134-95

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)