Jump to content

James nélkül, de Durrant a fedélzeten

2016. 06. 27. 20:28

Az amerikai szövetség kihirdette a riói olimpián címvédőként induló amerikai kosárlabda-válogatott keretét. A névsort böngészve jó néhány nagynevű játékost nem találunk, ők fáradtság, sérülés vagy a zikavírustól való félelem miatt nem vállalták a szereplést. Természetesen a hiányzok ellenére is bombaerős az amerikai keret, amelynek papíron nem jelenthet gondot a címvédés. 

Az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpiára címvédőként utazó amerikai csapatnak több nagynevű játékos sem lesz a tagja, a kimaradókból amúgy egy igen ütőképes csapatot lehetne összeállítani:

Stephen Curry, Russell Westbrook, LeBron James, James Harden, Chris Paul, Anthony Davis, Blake Griffin, John Wall, Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge sem lesz tagja, mert a közelmúltban lemondták a szereplést.

Jerry Colangelo, az amerikai szövetség elnöke elmondta: fel voltak készülve rá, hogy többen is távol maradnak, éppen ezért állítottak össze 31 tagú bő keretet az év elején. Hozzátette: Mike Krzyzewski vezetőedző együttese ebben az összetételben is esélyes a címvédésre, két legkomolyabb riválisa pedig várhatóan Spanyolország és Litvánia lesz. A bajnok Cleveland Cavalierst Kyrie Irving személyében egy játékos képviseli, míg a döntő másik résztvevője, a Golden State Warriors három játékost - Harrison Barnes, Draymond Green, Klay Thompson - ad a válogatottnak. 

A 12 tagú olimpiai keret tagjai július 18-ától Las Vegasban edzőtáboroznak, és öt felkészülési mérkőzést játszanak.

Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának olimpiai kerete:

Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers), Carmelo Anthony (New York Knicks), Jimmy Butler (Chicago Bulls), DeMarcus Cousins (Sacramento Kings), Paul George (Indiana Pacers), DeAndre Jordan (Los Angeles Clippers), DeMar DeRozan (Toronto Raptors), Kyle Lowry (Toronto Raptors), Harrison Barnes (Golden State Warriors), Draymond Green (Golden State Warriors), Klay Thompson (Golden State Warriors)

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter)