Jump to content

NBA: Bryant a Spursből merít erőt

2015. 02. 17. 10:10

Legutóbbi nyilatkozatában Kobe Bryant kijelentette, hogy esze ágában sincs visszavonulni, sőt reméli, hogy a következő idényben pályafutása újászületéséről fognak beszélni vele kapcsolatban. A Los Angeles Lakers sztárja önmagát a San Antonio Spurs csapatához hasonlította, melyet már 20 éve temettek, mégis folyamatosan nyer.

A vállsérülése miatt az idényt kihagyó Bryant az NBA TV-nek nyilatkozott a jövőjéről. A beszélgetés során az NBA jelenlegi legjobban kereső játékos kijelentette, hogy nem gondolt a visszavonulására, sőt alig várja már a következő szezont. Bryant elmondta, hogy inspirációt a San Antonio Spurs csaptatából merít, amely veterán kerettel tavaly megnyerte az NBA-t Gregg Popovich vezetésével.

„Nem mondhatom, hogy itt a vége, hiszen ott van a Spurs. Azt a csapatot már 20 éve is leírták, de azok a srácok még mindig nyernek” – beszélt Tim Duncanékről Bryant aki szerint az ő ideje sem járt még le, pályafutása saját bevallása szerint a következő idényben születik majd csak igazán újjá.

Kobe Bryant a tavalyi idény során is rengeteget hagyott ki, Achilles-sérülése miatt csupán hat mérkőzésen lépett pályára. A 17-szeres All-Star játékos idén a liga legjobban kereső játékosa a maga 23.5 millió dolláros fizetésével, amely jövőre 25 millióra emelkedik.

(fg) (Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:inquisit.com)