Jump to content

LeBron James: Hazatérek!

2014. 07. 11. 18:35

LeBron James döntött, visszatér szülővárosába és a következő idénytől ismét a Cleveland Cavaliers színeiben játszik. James érkezésével igen erős csapat formálódik Clevelandban, ahol a 2011-es 1/1-es játékos, Kyrie Irving, a tavalyi és az idei draft-első Anthony Bennet és Andrew Wiggins is King James csapattársa lesz, valamint a hírek szerint Ray Allen is, akivel James a Miamiban is együtt játszott. A liga jelenlegi legjobbja nem ígért bajnoki címet, ehhez szerinte még éveknek kell eltelnie.

LeBron James ezúttal nem rendezett akkora „cirkuszt” a döntése körül, mint négy évvel ezelőtt, amikor élő egyenes adásban jelentette be, hogy a Miami Heat csapatánál folytatja pályafutását. A 2003-as draft első választottja 2010-ben igazolt át a Heat-hez, ahol két bajnoki aranygyűrűt nyert. James, Dwyane Wade és Chris Bosh társaságában az NBA valaha volt egyik legnagyszerűbb hármasát alkotta, nem véletlenül nevezték ezt a triót a Nagy Hármasnak a tengerentúli kosárlabda-bajnokságban.

Az NBA-ben négyszer is az idény legértékesebb játékosának választott (MVP), a Cleveland csapatát 2007-ben döntőig vezető James döntését követően írásban fejtette ki gondolatait a Sports Illustrated magazinnak:

  • „A kapcsolatom Északkelet Ohióval sokkal nagyobb, mint maga a kosárlabda. Négy éve, ezzel még nem voltam tisztában.”

Mint ismeretes négy éve hatalmas botrányt okozott James bejelentése Ohio szerte. A Cavs szurkolók mezeket égettek, szinte kiátkozták városuk szülöttjét, aki való igaz, hogy kissé arrogánsan jelentette be távozását. James két éve ugyanakkor már megszellőztette visszatérését, egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy el tudja képzelni, hogy ismét a Cleveland színeiben kosárlabdázzon.

A Cavs szurkolóinak többsége később megbocsátott, ám bizonyára vannak még olyanok, akik neheztelnek a liga jelenlegi legjobb játékosára. Jamesben ugyanakkor hatalmas bizonyítási vágy munkálkodik, játéktudását és profizmusát ismerve, nem kell ahhoz sok időnek eltelnie, hogy a csapat legelvakultabb drukkerei is visszafogadják kegyeikbe.

A játékos döntése nem okozott nagy meglepetés, hiszen annak ellenére, hogy a liga szinte összes meghatározó csapata ajánlatot tett a szabadügynöki státuszban lévő szupersztárnak, borítékolható volt, hogy vagy a Heat, vagy a Cavs mellett dönt.

  • „A legnehezebb, hogy el kell hagynom ezeket a srácokat, akikkel valami különlegeset építettünk fel – utalt egykori csapattársaira. – Beszéltem már néhányukkal, de mindenkivel fogok. Egy biztos, amit elértünk, azon semmi sem változtathat.”

A Heat mindent megtett annak érdekében, hogy Jamest a klubnál tartsák, az elnök, Pat Riley még Las Vegasba is elutazott, ahol találkozott a játékossal, de végül nemleges választ kapott.

James a döntés után üzent a Cavs szurkolóinak is, nem ígért bajnoki címet, de azon lesz, hogy a leghamarabb győzelemre vezesse az új edzővel és fiatalokkal teletűzdelt csapatát, amelyben ezúttal ő lesz a tapasztalt nagy öreg.

A Cavs kezdőötöse a következő idényben ez lehet: Irving, Wiggins, James, Tristan Thompson, Anderson Varejao. Ugyanakkor a korábbi hírek alapján szinte borítékolható, hogy a veterán Ray Allen is Clevelandban köt ki, ám rajta kívül pletykálják még Kevin Love érkezését is.

(Fotó:lebronjameshq.blogspot.com/fansided.com)