Jump to content

NBA: Ötödik bajnoki címét nyerte a Spurs

2014. 06. 16. 10:58

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjének ötödik mérkőzésén a hazai pályán játszó San Antonio Spurs 104–87-re legyőzte a Miami Heatet, így összetettben megnyerte a sorozatot, története során immáron ötödik alkalommal. A döntő legértékesebb játékosa Kawhi Leonard lett, aki 22 ponttal és 10 lepattanóval zárta az 5. mérkőzést.

Az NBA döntő 5. találkozója teljesen másképp kezdődött, mint az azt megelőző négy, ugyanis a Miami villámrajtot vett és a párharc során először vezetett az első negyedet követően. A hazai pályán szereplő Spurs rosszul kezdett, az első 5 percben nem szerzett pontot, a Heat előnye pillanatok alatt 12 pontra nőtt, majd volt olyan szakasza is az első játékrésznek, amikor 16-al ment a címvédő. A floridai együttes vezére természetesen ezúttal is LeBron James volt, aki az első negyedet 17 ponttal zárta. A Spurs a negyed végére feltámadt, köszönhetően Manu Ginobilinek, aki varázslatos formában játszott és felhozta csapatát, így a Miami előnye hét pontra olvadt, 29-22-vel fordultak a csapatok.

A második negyed elején még megmaradt a Heat előnye, ám a hazaiak egy 14-0-ás sorozattal átvették a vezetést és innentől fogva nem is adta ki a kezéből az előnyt. A játékrész végén a San Antonio hét ponttal ellépett ellenfelétől. A Spurs a mérkőzés elején pocsék dobószázalékkal játszott, ám a második negyedre ez változott, ám nem ez, hanem sokkal inkább az jelentette a különbséget, hogy a hazaiak cserepadja erősebb volt, mint a vendégeké. Érdekes, hogy a Spurs még azt is elbírta, hogy egyik vezére, Tony Parker a találkozó első félidejében nem szerzett pontot. Félidőben így is 47-40 volt a Spursnek, a folytatásban pedig tovább nőtt a különbség.

Parker helyett a csereirányító, Patty Mills lépett az előtérbe, 14 pontjával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 77-58-as állással mehessen neki az utolsó játékrésznek a texasi gárda. A Heat mindent megtett annak érdekében, hogy csökkentse hátrányát, ám Jamesék erejéből csupán arra futotta, hogy 14 pontra megközelítsék ellenfelüket. A Spurs végül 104-87-re győzött és teljesen megérdemelten hódította el a franchise történetének ötödik bajnoki címét, egyben visszavágott a tavalyi fináléban elszenvedett vereségéért.

A döntő legértékesebb játékosa az a Kawhi Leonard lett, akiről Michael Jordan egykori edzője, Doug Collins azt mondta a mérkőzés folyamán, hogy ő lehet az új Scottie Pippen, ami valljuk be nem kis dicséret. A Spurs veterán hármasából Tim Duncan - ahogy a gárda edzője, Greg Popovic is - az ötödik, Tony Parker és Manu Ginobili pedig negyedik bajnoki címét szerezte meg.

(Fotó:abcnews.com/examiner.com)